A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik – mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján szerdán.

A jegybank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke kiemelte: a felelős vállalatirányítás egyre inkább a környezeti és társadalmi fenntarthatóságról szól. A bankszektorban az intézmények 70 százaléka még mindig rövid távon gondolkodik, a pénzügyi értékteremtést állítva a középpontba, ezen változtatni kell a fenntartható pénzügyek irányába – tette hozzá.

Az MNB zöld ajánlásaiban fontos helyet kapott a környezeti-, az éghajlatváltozással kapcsolatos pénzügyi kockázatok mérése és a fenntarthatósági szempontok érvényesítése

– ismertette

Kandrács Csaba
Kandrács Csaba Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Kitért arra, hogy a jegybank kidolgozás alatt álló ajánlása szerint a hitelintézeteknek úgy kell majd átalakítaniuk a vállalatirányítási rendszereiket, hogy a vezető testület fel tudja mérni, és be tudja sorolni az éghajlatváltozással kapcsolatos környezeti kockázatokat. A vezető testületnek kellően ismernie és értenie kell ezeket a kockázatokat – mondta. Ezért az intézményen belüli felelősségi köröknek jól körülhatárolhatónak, következetesnek, kikényszeríthetőnek és kellően dokumentáltnak kell lennie.

Az MNB legutóbbi, októberi felmérése szerint a hazai bankvezetők alig harmada vitatja meg a fenntarthatósággal és éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokat. Ezt a gondolkodást kell átalakítani, mivel globálisan például a hitelintézetek 75 százaléka tárgyalja vezetői szinten ezeket a kockázatokat. A magyar bankok fele azt sem határozza meg, kinek kell ezekkel a kockázatokkal foglalkoznia, itt is van tér a fejlődésre – mondta.

Közölte: 2021-től az MNB karbonsemlegesen működik a stratégiája szerint, azt a karbonlábnyoma ellentételezésével, hosszú távú természetes élőhely-projektekkel valósítaná meg.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, az MKT szakosztályának elnöke bejelentette: a tőzsde november 25. és 2021 január 31. között nyilvános konzultációt indít a zöld (ESG) ajánlásáról, ami segítséget nyújt a kibocsátóknak a jelentési és adatszolgáltatási szabályok betartásához. A terveik szerint az ajánlást a jövő év első negyedévében adják majd ki.

A tőzsdéknek katalizáló szerepe van a fenntarthatóságban – mutatott rá, hozzátéve: az úgynevezett ESG-szemléletben (Environmental-Social-Governance (ESG)) környezeti-társadalmi-vállalatirányítási szempontok alapján határozzák meg egy adott vállalat vagy befektetés fenntarthatóságát. Az erre vonatkozó jogszabályok, előírások folyamatosan változnak, frissülnek, ezért kihívást jelent a pénzügyi intézményeknek ezek követése – mondta. A magyar vezető részvénykibocsátók ESG-adatszolgáltatási gyakorlata élen jár Végh Richárd szerint, az eddigi eredményeik megőrzéséért ugyanakkor egyre nagyobb erőfeszítést kell tenniük.

Az Inest Nonprofit Kft. sikeres szereplője az újrapapír piacnak. Fő tevékenységként biztonságos iratmegsemmisítéssel foglalkozunk, tehát tevékenységünk gerince a szelektív papírgyűjtés, iratmegsemmisítés, irattári selejtezés, biztonságos iratkezelés, papírhulladék gyűjtő doboz gyártása, a gyűjtött hulladékpapír átvétele és elszállítása.


0 Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük